• Versek..

    Orülj a mának!
    Amíg vannak, akik szeretnek,
    van értelme az életednek.
    Mindegy, hogy rohannak az évek,
    ha érzed melegét egy kéznek.
    Még érdemes reggel felkelni,
    ha van kinek kenyeret szelni.
    Örülj a percnek!

    De ha mégis magány a sorsod,
    ha a gondot egyedül hordod,
    erőt is ad hozzá az élet.
    Találd meg mindenben a szépet.
    A nap rád is úgy süt, mint másra,
    ne gondolj hát az elmúlásra.
    Örülj, hogy élhetsz!

    Nincs fekete és nincs fehér
    De az elmúlás mindent elér
    Nincs tűz, mely örökké lobogna
    Fényét más világok felé ontva
    Nincs folyó, mely örökre megmarad
    Előbb-utóbb minden forrás elapad.

    Nincs érzelem, mely örökké él
    A harag idővel megbékél
    Nincs az a szerelem, ami el nem vetél
    Gyűlölet, melyet nem koptat a szél
    Öröm, melyet nem sápaszt a tél
    Bánat, melyet nem gúnyol a remény

    A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök
    Élet, halál - ők is csupán eszközök
    Mert a Változás az egyetlen,
    Mely mindig tombol szüntelen
    Ami meg nem alkuszik soha
    Hiába hiszi a sok ostoba
    Hogy bármi, ami létezik, úgy marad
    Mert mindig lesz új a nap alatt!

    /Amatőr/ 

  • Magànyosan.

    "Magányosan állok egy sötét szakadék szélén,
    becsukom a szemeimet és nem értem, hogy miért én.
    Hogy miért én tévedtem megint és miért lett csak egy emlék,
    ő, akiért feltételek nélkül bármit megtennék.

    Nincs már velem, de a hangját hallom bármerre is vagyok,
    ha rá gondolok felhők mögül a nap, újra felragyog.
    Megváltozik a világ, hogyha hallhatom, vagy láthatom,
    De ő már messze jár, és nincs, ki enyhítse a bánatom.

    Miért van tele hiánnyal a világom, ha nincsen itt,
    mi ez az érzés, ami minden fájdalmat felnagyít.
    Miért kínoz úgy az álom, mikor reggel nem találom,
    tévedtem, de sajnos tudom, most már hiába várom.

    Túl sötét lett a nappal és túl sötét az este is,
    a valóság túl szomorú az álomvilág meg hamis.
    Elfutnék az emlékek elől, de nincsen hova,
    hisz ő az, akit nem fogok elfelejteni soha.

    Messze járok tőled, senki nem kísér az utamon,
    ahol a múltba elveszett boldogságomat kutatom.
    Hisz hiányzik minden szó, minden érintés és mosoly,
    elengedtelek, de így a lelkem lett újra fogoly.

    Minden vágyam, minden tettem, minden szavam neked szól,
    de a kéréseimre most már a csend se válaszol.
    Csak egy sötét út van előttem, hamisságok mögé bújva,
    messze jársz, de egyszer talán rád találok újra."
    Ismeretlen..


    your comment


    Follow this section's article RSS flux
    Follow this section's comments RSS flux